Hírek : Hol tart Tököli átigazolása? |
Hol tart Tököli átigazolása?
ftc.hu 2006.05.21. 13:19
Tököli Attila többször, több helyen elmondta, hogy szívesen jönne a Fradiba, átigazolási ügye azonban egy ideje húzódik.
- 100%Fradi - A szurkolók folyamatosan érdeklődnek a támadó sorsa felől, ezért a 100% Fradi most megszólaltatta az ügy illetékeseit, akik beszámolnak arról, mi a helyzet jelenleg a játékos esetleges szerződtetésével.
- A magam részéről többet nem tudom elmondani, hogy a Ferencvárosban képzelem el a jövőmet - mondta Tököli Attila a színes hetilapnak. - Elmondtam, hogy ebben a bajnokságban ingyen is szívesen játszottam volna a Fradiban. Sajnos a papírjaim nem jöttek meg Ciprusról időben, így ez akadálya volt a szerződtetésemnek. Ennek ellenére folyamatosan azt szorgalmaztam, hogy egyezzünk meg 2007 nyaráig, és azt kértem, hogy a feltételeket a Ferencváros vezetői adják meg. Egyelőre itt tart a dolog, illetve nemrégiben értesültem arról, hogy a klubvezetés döntése értelmében az új tulajdonos érkeztéig nem igazol a klub, sőt tárgyalásokat sem folytat. Ezzel most én mit tudok kezdeni? Esetemben még el sem jutottunk a tárgyalásig, mivel a magam részéről azt mondtam, hogy nem tárgyalni szeretnék, hanem focizni a Ferencvárosban. Majd kiderül, hogy ezt mások is akarják-e. Vannak más ajánlataid? - Erről nem szeretnék beszélni, mert rosszul venné ki magát. Most mondogassam itt, hogy innen, meg onnan keresnek, miközben a Fradi úgy döntött éppen, hogy egy ideig nem igazol, és nem is beszél igazolásról? Inkább csendben maradok, úgyis ki tudja mindenki találni, hogy hívnak-e máshová? Egyébként meg mindegy, mert világosan megmondtam, hogyha rajtam múlik, és tehetem, akkor a Fradiban folytatom. Gellei Imrével egyszer beszéltem, ő jelezte számít rám, a szurkolóktól naponta kapom az emaileket, üzeneteket, lassan már fel sem lépek az Iwiw-re, mert nem tudok mit mondani a szurkolóknak, hülyíteni meg nem akarok senkit. Az mindenki számára nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy nem a szurkolókon, és nem is Gellei Imrén múlik, hogy nem tudunk előre lépni. Hanem a Ferencváros rossz anyagi helyzetén? - Állítólag. Ugyanakkor már eljutott hozzám olyan megkeresés is cégektől, magánszemélyektől, hogy akadnak, akik áldoznának is azért, hogy újra a Fradiban lássanak. Megköszöntem mindenki segítségét, és mindenkit az Üllői úti vezetőkhöz irányítottam. Úgy tudom, akadt, akivel tárgyalt is a Ferencváros, de végül a klub úgy döntött, hogy egyelőre egyetlen játékos megszerzésével kapcsolatosan sem lépnek. Meddig vársz? - Az ésszerűség határáig biztosan.
|