Hírek : Korai gól, kiállítás, tizenegyesek - vereség Debrecenben |
Korai gól, kiállítás, tizenegyesek - vereség Debrecenben
ftc.hu 2006.05.28. 18:52
A Borsodi Liga 28.fordulójában csapatunk 3-1-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő DVSC otthonában. Együttesünk hatvanöt percen át emberhátrányban játszott.
- 100%Fradi -Csapatunk Kemenes-Bognár, Tímár, Botis, Balog-Lazic, Lipcsei-Bajveski, Tőzsér, Leo-Jovánczai összeálltásban kezdte a mérkőzőzést, amelynek már a 2. percében hátrányba került, miután Máté fejjel bevette a kapunkat.
A gyors gól megfogta együttesünket, így a következő percekben is inkább a hazaiak iránytották a játékot. Negyedóra után már a mieink is bátrabban, kezdeményezőbben futballoztak, mígnem a 25.percben tíz emberre fogyatkozott csapatunk: Balog Zoltán ugyanis az első, talán kissé elhamarkodott döntés következtében kapott sárga lapja után megkapta a másodikat is, így el kellett hagynia a pályát. Az emberelőnnyel jó tíz percen át nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, aztán azonban erősen lesgyanús helyzetből újabb gólt szerzett a DVSC. Úgy tűnt, Dzsudzsák lesen állt, a játékvezető azonban megadta a gólt. Jelzésértékű, hogy az esethez legközelebb álló, egyébként szinte soha, semmilyen szituáció (azaz a későbbi büntető) után sem reklamáló Leo is hevesen tiltakozott a döntés ellen, ami jelzésértékű lehet. Csapatunk kétgólos hátrányban sem adta fel, és a küzdelemnek meg is lett a jutalma: kezezés után tizenegyest végezhettünk el, amelyet Lipcsei magabiztosan értékesített, így a félidő utolsó percében egygólosra csökkent a hátrányunk. A második félidő eleje mezőnyjátékot hozott, az első játékrészhez képest kevésbé tűntek veszélyesebbnek a hazaiak, mégis újabb gólt szereztek - büntetőből, amelyet Sidibe értékesített, 3-1-re alaktva ezzel az eredményt. A hátralévő szűk félóra alatt mindkét oldalon akadtak lehetőségek (a debreceniek kapufát lőttek), gól azonban már nem esett, így a vége 3-1-es DVSC-győzelem lett.
|