Hírek : Gellei: Nehéz, de nagyon értékes siker |
Gellei: Nehéz, de nagyon értékes siker
ftc.hu 2006.08.23. 13:07
A mérkőzés után mindkét szakvezető egyetértett abban, hogy csapatunk megérdemelten nyerte meg az összecsapást.
Gellei Imre (a Ferencváros szakvezetője): - Azzal kezdeném, hogy a vendégek személyében egy nagyon önfeláldozó csapatot ismerhettünk meg. Nekem végig az járt a fejemben, hogy hasonlít ez a meccs a válogatott pár évvel ezelőtti, San Marino elleni mérkőzéséhez, ahol végig nagy fölényben futballoztunk, de csak nagy nehezen sikerült feltörni az ellenfél védekezését. Futballnyelven erre azt mondják, hogy az ellenfél nem hosszában, hanem keresztben játszott, azaz megszállta a kapuja előterét.
Nagyon nehéz, de egyben nagyon értékes siker volt ez. Mivel azonnal vissza akarunk kerülni az élvonalba, ezért minden győzelemnek nagy értéke van. Ha mondjuk ez egy birkózó meccs lett volna, akkor lehet a játékvezető döntő fölénnyel nekünk adta volna a mérkőzést. De ez futball, ahol a gól számít, amelyből számtalan helyzet után egyet sikerült szerezni. Nagyon örülök, hogy győzelemmel örvendeztettük meg a közönségünket, akik végig kitartottak mellettünk.
Vojtekovszki Csaba (a Jászapáti edzője): - A játék képe alapján azt kell mondanom, hogy megérdemelten tartotta otthon a három pontot az FTC. A mi játékunk a nagyon biztos védekezésre épült, hiszen ez volt az egyetlen esélyünk. Sajnos egyetlen támadónk, Horváth Péter - akiben leginkább bízhattunk – korán megsérült, rá várhatóan többhónapos kihagyás vár. Alaposan sikerült megnehezítenünk a hazaiak dolgát, sajnos a pontszerzés nem sikerült.
|