Hírek : Gellei: Egyre felszabadultabban |
Gellei: Egyre felszabadultabban
ftc.hu 2006.08.23. 13:14
A mérkőzést követően a két edző értékelte a találkozón történteket.
- 100%Fradi - - Köszönet illeti ellenfelünket, amiért valóban játszani akarta a futballt - mondta Gellei Imre. - Dícséret illeti saját csapatomat is. A játékosok jóval jobb teljesítményt nyújtottak, mint egy hete a Jászapáti ellen. Ennek magyarázata több összetevőjű, közülük a legfontosabb, hogy ezen a héten- ellentétben a bajnoki rajtot megelőző időszakkal - már jóval inkább a futballal foglalkozhattunk, kevesebb volt a csapat, a klub körüli, "zavaró tényező".
Fölényes győzelmünk ellenére ne gondolja bárki is, hogy könnyű dolgunk volt. A Szolnok az NB II Keleti csoportjának egyik legerősebb együttese, amely a folytatásban egészen biztosan jól szerepel majd.
Úgy vélem, csapatom játékából ahogyan haladunk előre a bajnokságban egyre inkább eltűnik majd a görcsösség, és mind felszabadultabb, szórakoztatóbb produkcióra leszünk képesek. Öt-hat forduló elteltével így majd reményeink szerint megmutatkozik valójában miként is tud játszani ez a csapat, mert bár most is magabiztos győzelmet arattunk, hátul azért akadtak hibák. Azon dolgozunk, hogy ezek számát a lehetető legkevesebbre redukáljuk.
Hálásak vagyunk szurkolóinknak, akik ezúttal is szép számmal elkísértek bennünket, és biztattak kilencven percen át. Bízunk benne, hogy a folytatásban is kitartanak a csapat mellett, és a következő hazai találkozónkon is megtelik a stadionunk.
Kis Károly (Szolnok): - Nem akartunk csúnyán meghalni a pályán, ezért felvállaltuk a nyílt játékot - mondta Kis Károly, a Szolnok vezetőedzője. - Tisztában voltunk vele, hogy ennek két kimenetele lehet: bravúr, vagy nagy arányú vereség. Sajnos végül utóbbi igazolódott be...
A rutintalanság számlájára írtható, hogy csapatom azt követően, hogy vezetést szerzett, percek alatt két gólt is kapott. Ha akkor jobban koncentrálunk, talán mást mutatott volna lefújáskor az eredményjelző.
Nem volt továbbá szerencsés, hogy játékosaim a gólunkat követően a Fradi-tábor előtt ünnepeltek. Különösen fájó ez nekem amiatt, mert a mérkőzést megelőzően felhívtam figyelmüket arra, hogy igyekezzenek elvonatkoztatni a többezres publikumtól, maradjunk szerények.
Meggyőződésem, hogy a Ferencváros a bajnokság előrehaladtával egyre inkább játékba lendül, s idővel nemhogy pontot szerezni, megszorongatni is szinte lehetetlenség lesz a zöld-fehéreket.
|